Valenciában, a Champions of the Future nyitó fordulójában rajtolt a hétvégén Gender Tamás Junior. A sebesség jó volt, s csak egy kis szerencse kellett volna, hogy a HMA Academy utánpótlási rendszerének fiatal sporttehetsége az OKJ döntőjébe kerüljön. A spanyolországi versenyhelyszínen 5 kontinens több mint 40 nemzetének közel 200 sportolója rajtolt. A magyar gokartos új gumikkal, a MAXXIS TIRES fejlesztésével rajtolt az OKJ kategóriában, ahol több, mint 100 gokartos versengett a jó eredményért. Az időmérőt csoportjában a TOP10-ben teljesítette, és az első három selejtező futamot is jó eredményekkel zárta. Jó tempót ment, nagyon kemény csatákat vívott, s egy TOP10-es és két TOP15-ös eredménnyel végzett a selejtezőkön, mely jó előjelnek ígérkezett az elődöntőre. A B csoport 10. sorából rajtolva állt helyt sikerrel az elődöntő erős mezőnyében a Kartodromo Internacional Lucas Guerrero versenypályán, ahova jövő hétvégén az Európa-bajnokság első fordulójában tér vissza, már a versenypályát ismerő, rutinos versenyzőként. A Hungarian Motorsport Academy utánpótlás nevelési rendszert a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. hozta létre és működteti.