Profil

Gender Tamás Junior 2010-ben született Budapesten és már pici gyermekkorában otthon érezte magát a műhelyben és a versenyeken. Hosszasan üldögélt a versenyautókban, s szívesen segített a szerelőknek. Ott volt a boxban és a pályán. Magába szívta a sportág hangulatát és már akkor látszott, hogy az autósport meghatározó szerepet tölt be életében. 2014-ben kapta első, Parolin márkájú gokartját, amellyel az volt családjának a célja, hogy megszerettesse vele a sportot. A formula autós versenyekre a család magával vitte a Tomika gokartját és amikor gyakorlásként a pályára lehetett hajtani, az apa robogóval a fia előtt haladva mutatta meg neki a kanyarokban az ideál is íveket.

Tomi 2017-ben kezdett el versenyszerűen gokartozni, első tapasztalatait Kálmán Péternél szerezte. Ebben az évben még csak a tesztkilométereket gyűjtötte. Egy évvel később már versenyeken is indult a KMS Motorsport színeiben. A Rotax Micromax kategóriájában versenyzett főként hazai és közép-európai versenyeken, két éven keresztül. 

2019 második felében a VPD Racinggel a Magyar Országos Gokart Bajnokságban állt rajthoz, amely első teljes versenyszezonja volt. A hazai bajnokság Micromax kategóriájában a szezon végén ötödikként zárt. Versenyzett továbbá a CEE – Közép Európai Rotax Max Championship-ben is, szintén a Micromax kategóriában. A Forma-1-es Magyar Nagydíj alkalmával egy különleges lehetőséghez jutott, ugyanis „GridKid”-ként felálhatott a rajtrácsra és a versenyzőkkel együtt hallgathatta meg a Himnuszt.

Bemutatkozó videó

Tomi 2020 óta évente közel húsz versenyhétvégén, több mint ötven futamon állt rajthoz. A 2020-as szezon második felében már a kategória élmezőnyével abszolút lépést tartva többször is a dobogóra állhatott. Ebből két különösen értékes eredmény született: Belgrádban az FIA CEZ és a szerb gokart-bajnokság versenyhétvégéjén egy számára teljesen ismeretlen versenypályán, egy erősebb kategóriájú versenytechnikával, korosztályánál idősebb ellenfelek között elért második helyezés. Az addigi egyik legértékesebb eredménye pedig októberben született Kecskeméten, az országos bajnokság utolsó versenyhétvégéjén, ahol nehéz körülmények között, esős pályán megnyerte élete első versenyfutamát és a dobogó tetejére állhatott. Októberben tesztelési lehetőséget kapott az olasz Team Driver csapattól, akikkel ezt követően rajthoz is állt az IAME Series Italy X30 Mini kategóriájában és debütálásakor 4. helyet szerzett. Az év további versenyeit is az olasz csapat színeiben teljesítette, biztató eredményekkel..

A 2021-es évben Tomi folytatta a közös munkát a Team Driver csapattal. Összesen 22 versenyhétvégén 101 futamon állt rajthoz és 51 tesztnapot teljesített. A nyolc fordulós IAME Series Italy sorozat X30 Mini kategóriájában első teljes versenyévadában 190 ponttal a 7. helyen végzett a bajnokságban. A Campionato Italiano ACI Karting (olasz nyílt nemzeti bajnokság) Az ötvennyolc indulóból harminchét tudott pontot szerezni a versenyévadban az öt forduló folyamán és ebből Gender Tamás Junior hatvankét bajnoki pontot gyűjtve a hetedik helyen zárta első MINI 60-as olasz bajnoki szezonját. Az elért eredmények és a mutatott teljesítmények alapján a csapata, a Team Driver, úgy döntött, hogy már a nyár folyamán rajthoz állhatott a WSK Global Racing System következő versenyfutamain is. 

A különösen erős nemzetközi mezőnnyel mindkét versenyhétvégén csak egy-két helyezésen múlott a döntőbe jutás, amely a sorozatban frissen debütáló versenyzőknél kiváló eredménynek minősül.

2022 februárjától a Parolin Motorsport tagja volt, ahol a Campionato Italiano ACI Karting MINI60 kategóriájában állt rajthoz, valamint néhány IAME Series Italy X30 Mini kategóriás versenyen is, de versenyeinek nagy részét a WSK különböző kategóriái adták. 2022 júniusában Ugentóban egy olasz bajnoki forduló alkalmával bordasérülést szenvedett, ami kényszerpihenőre küldte. Augusztusban tért vissza a Mini kategóriába, de szeptember közepén megkezdte a tesztelést az OKJ Junior kategóriába való fellépéshez.

A következő évek során Tomi egyre magasabb kategóriákba lépett: 2023-ban a Forza Racing színeiben versenyzett OK Junior kategóriában, majd 2024-től a VictoryLane Karting csapatával már a felnőtt, OK kategóriában versenyez a WSK, Champions of the Future, a CIK-FIA gokart Európa-bajnokság és világbajnokság futamain. Gokartos pályafutása mellett hamarosan formulaautós teszteken is részt vesz. 

Tomi a versenyzés mellett komoly energiát fektet a fizikai és mentális felkészülésbe is. Heti rendszerességgel végez edzéseket a kimondottan a technikai sportolók komplex mentális és fizikai felkészítésére szakosodott 321 Perform edzőközpontban. 

Mérföldkövek

2022

Februárban átigazolás a Parolin gyári csapatához. Júniusban HUMDA Academy tagság. Szeptemberben tesztelés az OK Junior kategóriában. Októberben első WSK verseny az OK Junior kategóriában.

2021

Első teljes versenyszezon Olaszországban a Team Driver csapattal. IAME Series Italy X30 Mini 7. hely, Campionato Italiano ACI Karting 7. hely. 2021. szeptemberében WSK debütálás.

2020

Magyar Gokart Országos Bajnokság, FIA CEZ versenyek. Kecskemét 1. hely, Belgrád 2. hely., Tesztelés az olasz Team Driver csapattal.

2019

Első teljes versenyszezon a Magyar Gokart Országos Bajnokságban, év végi 5. hely a Micromax kategóriában. F1 Magyar Nagydíj hétvégéjén GridKid.

2018

Felkészülés a versenyzésre, első versenyek a KMS Motorsport színeiben.

2017

Tesztelés versenykörülmények között.

2014

Első, Parolin márkájú gokart.

Háttér

Gender Tamás menedzser mosolyog

Gender Tamás

édesapa, menedzser
Felice Tiene coach

Felice Tiene

coach
Matics Zsolt Fit4Race

Matics Zsolt

Fit4Race
Xavier Feuillee  321 Perform

Xavier Feuillee

321 Perform alapító, igazgató

Versenysorozatok

WSK logo
A WSK egy nemzetközi gokart bajnokság, amely 6 kupát/bajnokságot rendez egy szezonban. Ezek a Champions Cup, Super Master Series, Euro Series, Super Cup by Mini, Open Cup és Final Cup. Ezek a különböző bajnokságok a 2010-es évek óta zajlanak folyamatosan. Általában négy kategóriába sorolják az induló versenyzőket: KZ2, OK, OKJ és 60 Mini. A színvonalas versenyek és számos kategória miatt, egy-egy versenyhétvégén általában 100 fölötti induló a jellemző. Olyan kiváló versenyzők arattak is kiemelkedő sikereket, mint Max Verstappen, Charles Leclerc, Lando Norris és Álex Palou.
CIK-FIA logo
Az első gokart világbajnoki futamra 1964-ben került sor, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Nemzetközi Gokart Bizottság (CIK) közös rendezésében. 1968-ban a CIK-FIA elindította az első junior világbajnokságot is. 2011-től a bajnokság öt fordulós lett, mindegyik más országban került megrendezésre. 2014-től a világbajnokság egyetlen eseményhez tért vissza, minden évben egy helyszínen a CIK-FIA OK és OK Junior Világbajnokságot egy hétvégén, egy másik helyszínen pedig egy másik hétvégén rendezik meg a CIK-FIA KZ Világbajnokságot a CIK-FIA-val közösen. A KZ2 Szuperkupa és a CIK-FIA Karting Academy Trophy harmadik és utolsó fordulóját az előbb említett sorozatokkal együtt rendezik. A különálló CIK-FIA Endurance Bajnokság általában minden évben a franciaországi Le Mans-ban kerül megrendezésre. A különböző kontinensbajnokságok is népszerűek és kiemelkedőek a gokartosok körében, mint a CIK-FIA Európa-bajnokság (OK, OK junior, KZ, KZ2 és Superkart kategóriáknak) és a CIK-FIA Ázsia-csendes-óceáni bajnokság.
FIA Gokartvilágbajnokság
A gokartvilágbajnokság a CIK-FIA által szervezett gokartverseny. Az 1964 óta évente megrendezésre kerülő verseny a gokartozás zászlóshajója. Az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) 1962-ben hozta létre a CIK-et (Nemzetközi Gokart Bizottság). A bajnokság jelenlegi elnöke a korábbi Forma-1-es pilóta, Felipe Massa. Az első gokart világbajnoki futamra 1964-ben került sor, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Nemzetközi Gokart Bizottság (CIK) közös rendezésében. 1968-ban a CIK-FIA elindította az első junior világbajnokságot is. 2011-től a bajnokság öt fordulós lett, mindegyik más országban került megrendezésre. 2014-től a világbajnokság egyetlen eseményhez tért vissza, minden évben egy helyszínen a CIK-FIA OK és OK Junior Világbajnokságot egy hétvégén, egy másik helyszínen pedig egy másik hétvégén rendezik meg a CIK-FIA KZ Világbajnokságot a CIK-FIA-val közösen. A KZ2 Szuperkupa és a CIK-FIA Karting Academy Trophy harmadik és utolsó fordulóját az előbb említett sorozatokkal együtt rendezik. A különálló CIK-FIA Endurance Bajnokság általában minden évben a franciaországi Le Mans-ban kerül megrendezésre. A különböző kontinensbajnokságok is népszerűek és kiemelkedőek a gokartosok körében, mint a CIK-FIA Európa-bajnokság (OK, OK junior, KZ, KZ2 és Superkart kategóriáknak) és a CIK-FIA Ázsia-csendes-óceáni bajnokság.
IAME Series Italy
Több mint 190 nemzeti esemény zajlik az Iame Series zászló alatt, több mint 45 nemzetközi bajnokságban, amelyeken az IAME Factory névadóként és motor beszállítóként vesz részt, és több mint 135 nemzetközi esemény, ahol partnerként van jelen. Az IAME eseménynaptára az egyik legzsúfoltabb a gokartsport világában. Az IAME Series Italy az egyik legerősebb és legrégebbi bajnokság a világban futó IAME sorozatok közül.
A Champions of the Future-t 2020-ban indította a sorozat promótere, az RGMMC, a részvétel mára megkerülhetetlen a legjobb nemzetközi versenyzők és csapatok számára. A világ legnagyobb nevei közül néhányan már megnyerték a versenyt, néhányan közülük már formulaautókkal versenyeznek. 2023-ban a Champions of the Future Euro Series öt fordulóból áll majd, az időpontok optimálisan oszlanak el március és szeptember között. Az FIA Karting szabályzatának köszönhetően OK és OK-Junior kategóriákban is minőségi versenyek zajlanak majd, a versenynaptár az Európa- és világbajnoksághoz igazodik!
Trofeo Delle Industrie
A VILÁG LEGRÉGEBBI VERSENYE a Trofeo delle Industrie 1971-ben indult Parmában, az akkori fő konstruktőrökkel egyetértésben, és már 45 alkalommal került megrendezésre a Parma Karting által szervezett Trofeo delle Industrie . A nemzetközi gokartozás számos szereplője indult és nyert a Trofeo delle Industrie versenyen, mielőtt beteljesítette volna a Forma-1-ig vezető utat. A "Trofeo delle Industrie" a világ legrégebbi gokartversenye. A Parma Motorsport szervezi, mint a legteljesebb történelemmel és dicsőséggel rendelkező gokartversenyt. A számos versenyző közül, akik a Trofeo delle Industrie versenyen kezdték pályafutásukat, többen megőrizték lendületüket, és az autóversenyzés nagy neveivé váltak. Minden 1971-ben kezdődött Umberto Pellegrini, a parmai Kartodrome tulajdonosának kezdeményezésére, aki az emiliai pályát a nemzetközi gokartozás központjává tette, számos olasz, európai és világbajnokságot szervezve: pontosan 37 olasz, 4 európai és 5 világbajnokságot. Nem véletlenül nevezte Umberto Pellegrini a pályáját "Mondial... pályának!". A "Trofeo delle Industrie" hagyománya, csakúgy, mint a Parmában megrendezésre kerülő másik nagy eseményé, az Andrea Margutti Trophy-é, még mindig népszerű, köszönhetően Umberto Pellegrini elkötelezettségének Tiziano, Donatella és Germano mellett.
ACI Sport Olasz gokartbajnokság
Ezt a gokartbajnokságot az olasz autósport-szövetség, az ACI szervezi. Általában 10 versenyt rendeznek egy szezonban olyan kategóriákban, mint Mini Gr.3., OK-N, OKN-J, KZ2, KZN. A résztvevőknek lehetőségük van Olaszország leghíresebb gokartpályáin versenyezni; Franciacorta, Cremona, La Conca, Val Vibrata, Sarno pályáin. A magas résztvevői létszámnak köszönhetően a fiatal gokartversenyzők jól felkészülhetnek a nemzetközi versenyekre, mivel a versenyek itt mindig kemény és kihívásokkal teliek.

Partnereink

We are VictoryLane
Zele-Bau logója
Lázár Lovaspart logója
Príma Kft logója