Visszatér a versenypályára Gender Tamás Junior

Szerző: Boncz Elek

Sarnoban tér vissza a versenypályára Gender Tamás Junior. Az Olasz Bajnokság (Italian ACI Karting Championship) 4. fordulója nagy megmérettetésnek ígérkezik, hiszen a Circuito Internazionale Napoli-n összesen 260, a MINI kategóriában 65 nevező indul.

Gender Tamás Junior egy balesetből adódó bordasérülés miatt néhány hét pihenésre kényszerült, az elmúlt másfél hónap mégsem kikapcsolódással, hanem regenerációval és felkészüléssel telt számára. Június végén az utolsó versenye nagyon jól indult Dél-Olaszországban. A Pista Salentina versenypályán állt rajthoz a fiatal versenyző az Olasz Gokart Bajnokság második fordulójában. A szabadedzéseken végig nagyon gyors volt, a 2. és az 5. hely között végzett szinte minden alkalommal. Az első versenye nagyon jól sikerült, 9 kör alatt 14 helyet tudott javítani és végül a 9. helyen ért célba. Így nagyon motiváltan tudta elkezdeni a második versenyt, amelyen szintén a 23. helyről indult. A jó rajt után már a 12. hely környékén gokartozott, amikor egy ütközés miatt a gokartja jobb hátuljának csapódott egy másik versenyző és kilökte a pályáról. A nagy erejű ütközés hatására gokartja tengelye és váza is elhajlott, a felnije több darabra tört. A balesetben megütötte a bordáit és a sérülés lehetetlenné tette a verseny folytatását, mivel komoly fájdalmat okozott számára az oldalirányú G-erő hatására, így nem tudta folytatni a versenyt.

A sérülés után rehabilitáció és Fit4Race edzések következtek. Mágnes-és lézerterápiára járt, célzottan a sérült terület kezelése miatt. Mindezek mellett pedig a Fit4Race edzések garantálták számára fizikai és mentális állóképessége szinten tartását, hiszen már akkor a versenypályákra való visszatérést tervezte Gender Tamás Junior, aki júliustól a HUMDA Academy versenyzőjeként nyomja tovább a gázpedált a versenypályákon. A jövőben ugyanis a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. komoly szakmai segítséget ad ahhoz, hogy a gokartos közelebb kerüljön álmai és céljai eléréséhez.

Az erős nemzetközi mezőnyben  számos nemzet 260 indulója méri össze tudását és felkészültségét több kategóriában a hétvégén a Circuito Internazionale Napoli-n. A versenypálya 1999 óta a világ legrangosabb gokartversenyinek, Európa-bajnokságoknak és világbajnokságoknak a helyszíne. Az aszfaltcsík ikonikus jelleggel bír, hiszen olyan nagyságok edzettek és versenyeztek itt rendszeresen, mint Ayrton Senna vagy Michael Schumacher. Majd minden Forma-1-es pilóta ismeri ezt a tradicionális helyszínt, és most a magyar tehetségnek is lehetősége nyílik itt letenni a névjegyét.

A pálya vonalvezetése nem lesz ismeretlen Gender Tamás Junior számára, hiszen tesztelt és versenyzett már többször ezen a gokartpályán, ahol kimagasló szerep jut a szélárnyéknak. Izgatottan és motiváltan várja a hétvégét és a versenyt, amelyen célja, hogy újra visszarázódjon a versenyzésbe és a döntőbe jusson. A magyar gokarttehetség teljes mértékben felkészült csapata, a Parolin Racing Kart, coacha, Felice Tiene, a Fit4Race és a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával.

Az eseményeket és élő közvetítést a https://www.acisport.it/en/CIK/home oldalon lehet figyelemmel követni, valamint Facebook és Instagram oldakon folyamatosan beszámolunk az eredményekről.

Facebook.com/tamasgenderjunior

Instagram: @tamasgenderjunior

Partnereink

Lázár Lovaspart logója
Zele-Bau logója
Príma Kft logója