Gender Tamás Junior versenyzés közben

Simább folytatásban bízik Gender Tamás Junior a WSK Super Master Series-ben

A rangos WSK Super Master Series harmadik fordulójában áll rajthoz a hétvégén Gender Tamás Junior, aki abban bízik, hogy az utóbbi kettőnél simább hétvégén harcolhatja ki a döntőbe jutást.

Festői helyre, a Nápoly mellett fekvő Sarnóba látogat a hétvégén a WSK Super Master Series mezőnye, hogy részt vegyen a rangos sorozat idei harmadik fordulóján. A napjaink egyik legveszélyesebb vulkánjának tartott, a Circuito Internazionale Napolitól nagyjából 20 km-re fekvő, közel 2000 évvel ezelőtt Pompeiit és három másik római települést elpusztító Vezúv remélhetőleg nyugodtan fogja figyelni, ahogyan Európa legjobb gokartversenyzői először először csapnak össze ebben a hónapban.

A nyugodtság pedig nemcsak ebből a szempontból lesz fontos az OKJ-mezőnyben rajthoz álló Gender Tamás Juniornak, hanem azért is, mert az elmúlt két forduló megpróbáltatásai után a Parolin Racing Kart versenyzőjére nagyon ráfér már egy problémamentes hétvége. A 12 esztendős sportoló céljai változatlanok: szeretne bejutni a vasárnapi döntőbe úgy, hogy menet közben minden egyes csatából győztesen kerül ki.

„Az elmúlt másfél hetet fizikai és mentális felkészüléssel töltöttem, valamint a múlt héten másfél napot teszteltem is Sarnóban. Bizakodó vagyok, hogy jó hétvégém lesz. A pályát jól ismerem, a MINI és az OK Junior kategóriában is versenyeztem már rajta. Az aszfalt minősége nem a legjobb, nagyon dobál, de ettől függetlenül igazán kedvelem, vannak technikás részei. A célom továbbra is az, hogy ott legyek a döntőben, és a lehető legtöbb párharcból győztesen jöjjek ki, illetve szeretném, ha két nehéz hétvége után ezúttal minden simán alakulna, és problémamentes futamokat tudnék teljesíteni” – tekintett előre a HUMDA által támogatott sportoló.

Az OKJ-mezőnyben 66-an állnak rajhoz Sarnóban, ami kevesebb, mint a WSK Super Master Series eddigi két fordulójában. A kategória időmérő edzését és az egyes csoportok első két előfutamát március 3-án, pénteken, a további előfutamokat március 4-én, szombaton, az elődöntőt és a döntőt pedig március 5-én, vasárnap rendezik.

A hétvége menetrendjét és eredményeit, valamint az elődöntőről és a döntőről élő közvetítést ITT ér el.

Partnereink

Lázár Lovaspart logója
Zele-Bau logója
Príma Kft logója