Nagy fába vágta a fejszéjét a Gender Racing Team legifjabb versenyzője Gender Tamás junior az idei versenyszezonra, mikor a családi és sportszakmai tanáccsal úgy döntöttek, hogy 2021-re nem a ROTAX hanem más erősebb, nehezebb versenysorozatokat vesznek célba a további megmérettetésekhez.
Viszont ehhez előbb még kellett egy komoly, ütőképes technikát biztosító csapat, hogy igazán eséllyel lehessen venni, a nyugodtan mondhatni kettesével szedett sportszakmai lépcsőfokokat. A csapatot hamar sikerült is megtalálni a Devid De Luchi vezette Team Driver Racing Kart csapatában egy, az olasz alakulatnál teljesített sikeres teszt után. Valamint – ami a sportszakmai fejlődés szempontjából életbevágóan fontosnak bizonyult az év során - driver coach-nak sikerült megnyerni Tomika számára a többszörös olasz gokart világbajnokot, Felice Tiene-t, aki már több fiatal gokart versenyzőt juttatott el a Forma-1 előszobáinak számító autós versenysorozatokba, többek közt például a Forma-3 idei világbajnokát is.
Az egyik kiszemelt versenysorozat az ötfordulós Campionato Italiano ACI Karting, vagyis az olasz nemzeti bajnokság MINI 60 kategóriája, amelynek technikáját a gokartsport csúcsát jelentő WSK sorozatban is használják. Mély víz volt ez a legifjabb GRT versenyző számára, hiszen többnyire tapasztaltabb, idősebb ellenfelekkel kellett felvenni a versenyt az általában harminc-negyven fős mezőnyben. Ráadásul úgy, hogy volt olyan versenyhétvége, hogy akár azt is lehetett feltételezni, hogy Tomika neve mellett csak véletlenül fordult meg a zöld fehér piros trikolor, mivel egyedül csak Ő nem volt olasz a mezőnyben. Az öt versenyhétvége óriási sportszakmai tapasztalatokat, rettentő küzdelmes futamokat és hullámzó sikereket hozott. Általánosságban bátran kijelenthető, hogy tempóban és teljesítményben versenyzőnk várakozáson felül, nagyon hamar fel tudta venni a versenyt az élmezőnnyel. Szinte mindig ott volt a top ötben, ám sajnos a versenyfutamokon sokszor elpártolt tőle a szerencse és volt olyan is, hogy a rajtrácson, az első sorban állva a legrosszabbkor szólt közbe a technika ördöge, elvéve egy szinte biztos dobogós hely vagy akár futamgyőzelem lehetőségét. Ezzel együtt volt még két nullás futam, amelyek pontjai fájóan hiányoztak a végső elszámolásnál. A nagyrészt ismeretlen pályákon futott első tanulóév eredményére még így is nagyon-nagyon büszkék lehetünk! Az ötvennyolc indulóból harminchét tudott pontot szerezni az idei versenyévadban az öt forduló folyamán és ebből Gender Tamás junior hatvankét bajnoki pontot gyűjtve a hetedik helyen zárta első MINI 60-as olasz bajnoki szezonját.
Ifjabb Gender Tamás másik versenysorozata a 2021-es idényben a szintén olasz –amúgy a névadó motor gyártó részéről még ezen kívül több mint negyven országban, nemzeti szinten szintén megrendezett bajnokság- az IAME Series Italy volt. Ennek az X30 MINI kategóriájában mérettette meg magát. Az olasz motorgyártó hazai sorozata nyolc fordulóból állt, amelyből az utolsó fordulót szeptember végén, az Adria International Raceway-en rendezték meg.
Ennek a sorozatnak több mint hetven indulója volt idén, így itt is nagyon népes mezőnyökben kellett helyt állnia a Gender Racing legifjabb versenyzőjének a sok, WSK-sorozatot is megjárt tapasztalt ellenfél között. Tanulóév ide vagy oda mondhatni, hogy Tamás itt is berobbant az élmezőnybe. Remek részeredményekkel, minden futamon pontot szerzett, a legeredményesebb a negyedik bajnoki fordulón volt, ahol ötvenegy pontot szerzett a hétvégén. Az utolsó forduló előtt százhetvenhét ponttal a hetedik helyet foglalta el a bajnoki tabellán. Az utolsó forduló sajnos nem alakult a legszerencsésebben, de így is tizenhárom bajnoki pontot gyűjtve a nyolc fordulós IAME Series Italy sorozat X30 MINI kategóriájában teljesített első versenyévadában 190 ponttal a 7. helyen végzett a bajnokságban!
A két bajnoki sorozatban elért két hetedik hely nagy fegyvertény az első igazán komoly nemzetközi mezőnyben teljesített versenyévadában, amely talán az egész hazai gokartsport tekintetében is igen kiemelkedően szép nemzetközi eredmény!
Ámde ezzel még messze nem volt vége az évnek. Októberben részt vehetett IAME IWF (IAME WARRIORS FINAL) versenyhétvégéjén, amely a nemzeti IAME sorozatok amolyan világbajnoki döntője. Gender Tamás junior itt is kiváló részeredményeket ért el a különösen erős mezőnyben. Az időmérőn a 24. helyre kvalifikált és a versenyeken sokat előzött, több pozíciót is javított, kihozva lehetőségeiből a maximumot. A B finalból az 5. helyről rajtolva, a harmadik kanyarban a 2. helyre is feljött, végül egy izgalmas verseny után ötödikként intették le. Ez a versenyhétvége is sok tapasztalattal szolgált!
Gender Tamás junior rögtön az első igazi, éles nemzetközi versenyévadában belekóstolhatott sportág csúcsát képviselő WSK Global Racing System - WSK Open Cup versenysorozatban a gokartsport legdurvább, legnehezebb küzdelmeibe is. A Circuito South Garda Karting és az Adria International Raceway pályákon lezajlott fordulókon bíztató részeredményekkel sikerült felvenni a tempót a népes, különösen erős nemzetközi mezőnnyel és mindkét versenyhétvégén csak egy-két helyezésen múlott a döntőbe jutás, amely a sorozatban frissen debütáló versenyzőknél kiváló eredménynek minősül.
A Gender Racing legifjabb versenyzőjének a különösen nehéz, de nagyon izgalmas, nagyon tartalmas tanulóéve, a két nehéz bajnoki sorozatban elért helyezései és legrangosabb nemzetközi mezőnyökben elért kiváló részeredményei különlegesen komoly sportszakmai távlatokba mutatnak!