Az utolsó megmérettetés előtt

Szerző: Boncz Elek

Gender Tomika másik versenysorozata a 2021-es idényben a szintén olasz IAME Series Italy melynek az X30MINI kategóriájában is megméretteti magát. Az olasz motorgyártó hazai sorozata nyolc fordulóból áll melyből lapzártánkkor már csak egy váratott magára szeptember végén az Adria International Racewayen.

Ennek a sorozatnak több mint hetven indulója volt az idén így itt is nagyon népes mezőnyökben kellett helyt állnia a Gender Racing legifjabb versenyzőjének itt is sok WSK-sorozatot is megjárt tapasztalt ellenfél között. A helytállással itt sem volt gond. Tanuló év ide, tanulóév oda, mondhatni, hogy Tomika itt is berobbant az élmezőnybe. Remek részeredményekkel, minden futamon pontot szerzett a legeredményesebb a negyedik bajnoki fordulón volt ahol ötvenegy pontot szerzett a hétvégén.

Az utolsó forduló előtt százhetvenhét ponttal a hetedik helyet foglalta el a bajnoki tabellát. Egy sikeres záró fordulót abszolválva ebben a versenysorozatban akár még az év végi top öt sem elérhetetlen, ami szintén nagy fegyvertény lenne az első igazán komoly nemzetközi mezőnyben teljesített versenyévadában.

Partnereink

Lázár Lovaspart logója
Zele-Bau logója
Príma Kft logója