Sérülése ellenére is kiemelkedő teljesítményt nyújtott Gender Tamás Junior a WSK szezonzáróján

Rányomta a bélyegét egy edzésbaleset Gender Tamás Junior gokartos szezonzárójára, de a VictoryLane Karting versenyzője így is helyt állt Cremonában a WSK Final Cup második fordulója során.

Gender Tamás Junior, a VictoryLane Karting versenyzője, rendkívüli kitartásról és elkötelezettségről tett tanúbizonyságot a WSK Final Cup második fordulójában, amelyet a cremonai pályán rendeztek meg. Bár egy edzésbaleset során elszenvedett sérülése megnehezítette a hétvégét, Tamás mégis rajthoz állt, és több alkalommal is előrébb tudott lépni.

A szezonzáró verseny rendkívüli kihívásokkal indult: Tamást a teszten egy versenytársa falba lökte, ami sérüléseket okozott, és kérdésessé tette a részvételét. A sérülés komolyságát kórházi vizsgálatok és röntgen is igazolta. A szakmai stáb azonban mindent megtett, hogy segítsék a fiatal versenyző gyors felépülését – fizikoterápiával, gyógyszeres kezeléssel és fájdalomcsillapítókkal támogatták. Tamás eltökéltsége és sportolói hozzáállása példaértékű volt, hiszen a fájdalom ellenére is vállalta az indulást.

A cremonai pálya különösen nehéz, technikás és fizikailag is rendkívül megterhelő. Az időmérő edzésen a sérülés miatt nem sikerült ideális tempót elérnie, de az előfutamok során már bizonyította küzdőszellemét. A hétvége során többször is megmutatta, hogy még nehéz körülmények között is képes fejlődni.

„Rengeteg akadállyal kellett szembenéznünk ezen a hétvégén, de nagyon fontos volt, hogy elinduljak a versenyen, hiszen ez hatalmas motivációt jelent a téli felkészülésre. Hálás vagyok a VictoryLane Kartingnak a fantasztikus munkáért, a Kart Republicnak és az IAME-nak a versenyképes technikáért, valamint Matics Zsoltnak és Sebestyén Péternek a sérülések helyszíni kezeléséért. Külön köszönet Zele Baunak a támogatásért” – mondta Gender Tamás Junior.

Tamás számára a szezon ezzel lezárult, de a felkészülés folytatódik. A tanulmányai mellett tovább dolgozik a fizikális és mentális felkészültségén, miközben a pályatesztekkel készül a következő szezonra. A cél egyértelmű: még erősebben és versenyképesebben visszatérni az OK kategóriába a rövid téli szünet után.

WSK Final Cup II. forduló, Cremona

  • Szabadedzés, Series 2: 23. hely
  • Időmérő edzés, Series 2: 25. hely
  • Időmérő edzés összesítés: 49. hely
  • A-B Heat: DNF
  • A-C Heat: 23. hely (▲ 2 pozíció)
  • Warm Up (Odd Number): 23. hely
  • A-D Heat: 17. hely (▲ 8 pozíció)
  • Prefinal B: 25. hely (▲ 2 pozíció)   

Partnereink

We are VictoryLane
Zele-Bau logója
Lázár Lovaspart logója
Príma Kft logója