Kihívásokkal teli hétvége vár Gender Tamás Juniorra Olaszországban

Az IAME-sorozat idei hatodik fordulójában áll rajthoz Gender Tamás Junior a hétvégén. A Forza Racing színeiben versenyző magyar gokartosnak szinte minden új lesz.

A múlt heti bajnoki forduló után Gender Tamás Junior ezen a hétvégén is Olaszországban versenyez, méghozzá az IAME-sorozat idei hatodik állomásán, a Bresciától mintegy 20 km-re található Franciacortán. Az X30 Junior kategóriában induló gokartosnak egy dolog lesz ismerős: a pálya, hiszen számos alkalommal szerepelt már itt, minden máshoz azonban alkalmazkodnia kell. Az ebben a géposztályban használt gokarttal most versenyez először, és nem csak a motor, hanem a Komet gumik is újdonságot jelentenek a számára.

„Ez lesz az első versenyhétvégém az X30 Junior mezőnyében. A csapatom, a Forza Racing segítségével már az első edzésnapon megkezdtem az akklimatizálódást, hiszen számos dologhoz hozzá kell szoknom. Az ebben a kategóriában használt motorok nem olyan erősek, mint az OK Juniorban, így sokkal fontosabb a szélárnyék szerepe, a gumik pedig más vezetési stílust igényelnek, mint amivel eddig versenyeztem. Ezekre mind át kell állni, és ha ez nem lenne elég, hőségriadó van érvényben Észak-Olaszországnak ezen a részén, úgyhogy fizikálisan is nagyon megterhelő hétvége vár rám és a többi versenyzőre” – tekintett előre a Hungarian Motorsport Academy által támogatott sportoló.

Gender Tamás Junior a 84 fős mezőnnyel már csütörtökön időmérő edzésen vesz részt, a versenyhétvége ugyanis ezúttal az általában megszokottól eltérő módon csütörtöktől szombatig tart. Eredményeket és egyéb információkat ITT talál.

Partnereink

Lázár Lovaspart logója
Zele-Bau logója
Príma Kft logója