Gender Tamás Junior épp bevesz egy kanyart, mögötte a versenytársai láthatóak

Gender Tamás Junior maga mögött hagyta a sérülést, elődöntőig jutott Valenciában

A Parolin Racing Kart versenyzője visszatért, és rengeteg tapasztalattal gazdagodott az Európa-bajnokság előtt.

Valenciában, a Champions of the Future Euro Series első fordulójában állt rajthoz Gender Tamás Junior, aki sérülésből visszatérve állt helyt a több mint 80 fős mezőnyben.

Kisebb bizonytalanság lengte körül Gender Tamás Junior részvételét a Champions of the Future Euro Series első, Valenciában rendezett fordulóján, hiszen a Parolin Racing Kart versenyzője egy héttel korábban bordasérülést szenvedett. A 12 esztendős sportoló azonban végül elutazott Spanyolországba, a Kartodromo Internacional Lucas Guerrero versenypályára, ahol az első szabadedzéseken eldőlt, hogy – noha sérülése még nem teljesen a múlté – tud vezetni.

A HUMDA által támogatott versenyző a 85 fős OKJ-mezőnyben végül teljesítette a teljes hétvégét, amelynek végén bejutott az elődöntőbe. Ott egy balesett miatt nem érte el azt az eredményt, amit elérhetett volna, de így is javított a rajtpozícióján.

„A pénteki napom izgalmas csatákat és jó rajtokat hozott, illetve a tempóm is megfelelő volt – kezdte értékelését Gender Tamás Junior. – A jó rajtokat szombatra is sikerült átmentenem, és nagyokat csatáztam a három előfutam során. Rögtön az elsőben meglöktek a rajt utáni sikánban, ami miatt visszaestem a mezőny végére, de sikerült néhány helyett visszakapaszkodnom. A második és a harmadik előfutamban egyaránt jól kezdtem, feljöttem a 11. helyre, de a tempóm nem volt az igazi, így néhányan visszaelőztek.”

„Ami a vasárnapi, egyben utolsó napot illeti, az elődöntőben ismét jó rajtot vettem, és a csapattal közösen a tempón is javítani tudtunk, ám a nyolcas kanyarban, előzés közben történt előttem egy baleset, amit csak úgy tudtam kikerülni, hogy lefutottam a pályáról. Emiatt visszaestem a mezőny végére, de így is öt hellyel előrébb értem célba ahhoz képest, ahonnan rajtoltam.”

„Örülök, hogy a legutóbbi versenyhétvégén elszenvedett bordasérülésem ellenére versenyezni tudtam Valenciában, ami remek tapasztalatszerzés volt a nem egészen két hét múlva kezdődő Európa-bajnokság első fordulójára, amelyet szintén ezen a pályán rendeznek. Az elmúlt hétvégéért köszönettel tartozom szerelőmnek, Raffaele Polisének, a coach-omnak, Felice Tienének, a Parolin Racing Kartnak, valamint a HUMDA-nak, az Apex Instituto-nak és a Fit4Race-nek.”

Gender Tamás Juniorra tehát Valenciában vár a folytatás, ahol március 24. és 26. között az Európa-bajnokság első fordulójában lép pályára.

Gender Tamás Junior, OKJ-eredmények

Résztvevők: 85
Időmérő csoport: 20.
Időmérő összesített: 58.
C-D előfutam: 20. à 25.
B-D előfutam: 20. à 23.
A-D előfutam: 20. à 22.
D-F előfutam 19. à 14.
D-E előfutam 19. à 19.
Előfutamok összesített: 65.
Elődöntő: 33. à 28.
Döntő előtti összesített: 66.
Döntő: -

Partnereink

We are VictoryLane
Zele-Bau logója
Lázár Lovaspart logója
Príma Kft logója